Egy nemrég készült interjúban David Valero, a BH Coloma csapat XCO-világbajnok és olimipia bronzérmes spanyol versenyzője elárulta, hogy a párizsi olimpián egy kifejezetten erre az alkalomra fejlesztett BH prototípussal fog versenyezni. Ugyanazzal a modellel, amelyet most részletesen láthatunk, lenyűgöző arany és külsőleg is látható karbon dizájnnal. Ezt a kerékpárt a BH Coloma Team három kerékpárosa, David Valero, Jofre Cullel és a portugál Raquel Queiros fogja használni.
A kerékpár újdonsága a felsőcső alatti “teleszkóp” és a központi részt, amely egy új felfüggesztési rendszert takar.

Első alkalommal néhány hónappal ezelőtt láttuk az új bicajt és már akkor is gyanítható volt, hogy egy új BH-modellről van szó, amelyet gyors XC pályákra fejlesztettek ki. Olyan pályákra, ahol kevés technikai szakasz található. Anélkül, hogy pontosan tudnánk, mi rejtőzik a hátsó felfüggesztési terület alatt, a BH Prototype koncepciója hasonlít az összteleszkópos mountain bike-okhoz, leginkább egy trail-bicajhoz. A valószínűsíthetően rövid hátsó rugóút (40 – 60 mm között) még inkább megerősíti azt, amit David Valero nemrégiben elmondott, hogy ezt a kerékpárt kifejezetten olyan pályákhoz fejlesztették, mint amilyen a párizsi olimpia is.

További részletek ismerete nélkül, csupán a fotókból kiindulva az első dolog, ami szembetűnik, az a kerékpár elegáns dizájnja az olimpiára. A BH szerint egy gramm felesleges anyagot sem pazaroltak el, a kerékpár nagyon könnyű. A fényezésről: a kerékpár egy fényes karbon alapot kapott arany részletekkel, amelyek jól kivehetők és láthatók.

Teljes specifikációk
- Váz: BH Lynx Prototype
- Első villa: Fox 34 SC Gold Edition Grip SLF
- Kerekek: Duke Lucky Jack SLS4
- Hajtókar: Shimano XTR
- Kazetta: Shimano XTR 10/51
- Lánctányér: Shimano XTR 38T/36T
- Teljes váltórendszer: Shimano XTR
- Kormány: Gemini Pröpus egyedi
- Nyeregcső: Bike Yoke Divine SL 80 mm
- Nyereg: Prologo Scratch M5 CPC Nack
- Gumik: Chaoyang
- Felfüggesztés: Egyelőre nem nyilvános